A szabadév közönséges emberek számára utazás nélkül is működik
A „szabbatikál" szó valami más világból valónak tűnik. Talán neves egyetemek professzoraival azonosítják, akik hét évente egyszer külföldre utaznak a selyemút kutatására, vagy középkori művészetről szóló monográfia írására. Vagy nagy vállalatok menedzsereivel, akik évek kiégése után megengednek maguknak egy háromhónapos balinéz vakációt. De mi van a többiekkel? Mi van azokkal az emberekkel, akiknek átlagos fizetésük, jelzáloghitelük, gyerekeik van, és évente legfeljebb három hét szabadságuk? Van-e egyáltalán értelme számukra a szabbatikálnak – és egyáltalán lehetséges-e?
A válasz meglepően egyszerű: igen. Csak egy kicsit másképp néz ki, mint ahogy a legtöbben elképzelik.
Próbálja ki természetes termékeinket
Mit jelent valójában a szabbatikál, és miért nem kell hozzá útlevél
A szabbatikál szó eredete a „szombat" bibliai fogalmáig nyúlik vissza – a pihenés napjáig, amely rendszeresen, törvényszerűen és kifogások nélkül érkezik. Az akadémiai világban kialakult az a gyakorlat, hogy a tudósok és oktatók bizonyos számú évente fizetett vagy részben fizetett szünetet kapnak a szokásos kötelezettségeik alól, hogy kutatással, írással vagy egyszerűen regenerálódással foglalkozhassanak. Ma ez a koncepció messze túlmutat az akadémia határain, és egyre több vállalat – különösen külföldön, de lassan nálunk is – kezdi a szabbatikált régóta dolgozó alkalmazottak juttatásaként kínálni.
Csakhogy a szabbatikálnak nem feltétlenül kell formálisnak lennie, a munkáltató által jóváhagyottnak, és repülőjeggyel kísértnek. A szabbatikál lényege nem a földrajzban rejlik, hanem a rutin szándékos megszakításában. Ez az az idő, amelyet az ember tudatosan jelöl ki magának – gondolkodásra, pihenésre, alkotásra, vagy egyszerűen arra, hogy létezzen a kötelezettségek végtelen körforgásán kívül. És ez Debrecenben, Pécsett vagy egy kis Somogy megyei faluban is megvalósítható.
Vegyük például Martát, egy negyvenéves könyvelőt Miskolcról. Tizenkét év ugyanannál a cégnél eltöltött munka után két hónapra fizetés nélküli szabadságot vett ki. Nem utazott messzire – otthon maradt, abbahagyta a munkahelyi e-mailek ellenőrzését, reggel olvasni kezdett a közösségi médiában való görgetés helyett, és minden nap két órát szánt a kerámiára, amellyel tinédzserként foglalkozott. „Nem számítottam arra, hogy ilyen gyökeresen megváltoztatja a munkához való viszonyomat" – mondja. „Nem arról szólt, hová utaztam. Arról szólt, mit hagytam abba." A munkába való visszatérés után felmondott, és részmunkaidőben kezdett dolgozni – nem azért, mert örök időkre elegendő anyagi tartaléka lett volna, hanem mert végre tudta, mit akar.
Marta története nem kivételes. Csak egy a sok közül, amelyek megmutatják, hogy a szándékos szünet nem kerül vagyonba, és nem igényel egzotikus úti célokat.
Hogyan tervezzük a szabbatikált, ha nincs korlátlan költségvetésünk
A szabbatikállal kapcsolatos legnagyobb mítosz pénzügyi természetű. Az emberek azt gondolják, hogy csak azok engedhetik meg maguknak, akiknek elegendő megtakarításuk van, vagy akik külföldön dolgoznak magasabb fizetésért. Az igazság bonyolultabb – és egyben biztatóbb is.
A hazai környezetben megvalósított szabbatikál pénzügyileg lényegesen elérhetőbb az „instagramos" verziónál, függőágyakkal és kókuszos italokkal. Nem merülnek fel repülőjegy-költségek, külföldi szállásköltségek, külföldi utazási biztosítás, és a turisztikai életstílushoz kapcsolódó folyamatos kiadások. Ha valaki fizetés nélküli szabadságot vesz ki, vagy megállapodik a munkáltatójával a részmunkaidőről, a szabbatikált viszonylag szerény anyagi tartalékkal is megvalósíthatja.
A kulcs a tervezés. A pénzügyi tanácsadók általában azt javasolják, hogy egy ilyen szünet előtt legalább három-hat hónap megélhetési költségét takarítsuk meg – ez az a standard, amely más életbeli változásokra is érvényes. Ha erre még nincs lehetőség, a szabbatikálnak nem kell hónapos ügynek lennie. Kezdődhet szabbatikál-hétvégeként havonta egyszer, majd szabbatikál-hétként negyedévente egyszer. A lényeg a szándékos pihenés szokásának fokozatos kialakítása, nem pedig a nagy ugrás az ismeretlenbe.
Vannak praktikus módszerek is arra, hogyan tegyük kellemesebbé a szünetet felesleges kiadások nélkül. A hazai környezet óriási lehetőségeket kínál, amelyeket legtöbbünk figyelmen kívül hagy. Helyi könyvtárak, közösségi kertek, városi jóga- vagy meditációs tanfolyamok, gyalogos kirándulások a környező természetbe, helyi alapanyagokból való főzés – mindezek olyan tevékenységek, amelyek nemcsak pénzt takarítanak meg, hanem hozzájárulnak a fenntartható életmódhoz is. És éppen itt kapcsolódik az egyszerű emberek szabbatikálja azokhoz az értékekhez, amelyek egyre fontosabbak: a tudatos fogyasztás, a lassabb tempó, a saját környezetünkkel való mélyebb kapcsolat.
Nem véletlen, hogy a „slow living" – a lassú élet – mozgalom az elmúlt években hatalmas érdeklődést vált ki. Az Egészségügyi Világszervezet kutatásai rendre megmutatják, hogy a munkahelyi kiégés és a krónikus stressz a modern társadalom mentális egészségét fenyegető legnagyobb veszélyek közé tartozik. A szabbatikál – még a kis, otthoni, fanfárok nélküli is – az egyik módja annak, hogy szembenézzünk ezzel a trenddel.
A szünet szerkezete: miért nem elég a szabadság
Paradox módon az egyik legnagyobb probléma azoknál az embereknél, akik szabbatikált engednek meg maguknak, nem az idő hiánya, hanem a struktúra nélküli szabadság bősége. A feladatok folyamatos teljesítéséhez és az ingerekre való reagáláshoz szokott agy nem tud mit kezdeni a hirtelen ürességgel. Az első napok vagy hetek meglepően nehéznek bizonyulnak – bűntudat, nyugtalanság, a „produktívnak kell lenni" kényszere jelentkezik.
Éppen ezért fontos a szabbatikált – még az otthonit is – szándékosan strukturálni. Nem zsúfolt naptár értelmében, hanem ritmus értelmében. Legyen rendszeres ébredési idő, a nap egyes részei különböző típusú tevékenységekre legyenek fenntartva, és a pihenőidő különüljön el az alkotás vagy a tanulás idejétől. A rituálék horgonyok, amelyek összetartják a szabad időt és értelmet adnak neki.
Ez lehet reggeli séta telefon nélkül. Fizikai könyv olvasása böngészőfülek közötti ugrálás helyett. Friss alapanyagokból való főzés mint az önmagunkról való gondoskodás tudatos aktusa. Napló vezetése, amely segít feldolgozni azokat a gondolatokat, amelyeknek normál üzemmenetben nincs idejük felszínre kerülni. Vagy a háztartás tudatos figyelemmel való ellátása – ökológiai tisztítószerek választása, a felesleges dolgok szétválogatása, a lakás lassú átalakítása olyan hellyé, ahol valóban jól érezzük magunkat.
Alain de Botton író és filozófus pontosan fogalmazott: „Az otthon maradás és az egyedüllét képtelensége az emberi szenvedés egyik legnagyobb forrása." A szabbatikál – akár egy hétig, akár egy évig tart – lehetőség arra, hogy ezt a képességet újra felfedezzük, vagy először igazán kifejlesszük.
Az otthoni szabbatikál strukturálásának egyik praktikus segédeszköze, ha a napot három részre osztjuk: test ideje (mozgás, főzés, alvás), elme ideje (olvasás, írás, új készség tanulása) és kapcsolatok ideje (barátokkal való találkozás sietség nélkül, mélyebb beszélgetések, a szeretteinkről való gondoskodás). Ennek a háromszögnek nem kell minden nap tökéletesen kiegyensúlyozottnak lennie, de tájékozódási keretként meglepően jól működik.
Az önmagunkról való gondoskodás része a szabbatikál alatt az is, hogy tudatosabban viszonyulunk ahhoz, amit fogyasztunk – és ezt szó szerint értjük. Az élelmiszerek, kozmetikumok vagy ruházat megválasztása eredetük és bolygóra gyakorolt hatásuk figyelembevételével a lassabb tempó természetes részévé válik. Ha nem sietünk, van időnk elolvasni az összetevőket a címkén, helyi termelőt választani, vagy olyan terméket venni, amely nemcsak nekünk, hanem a környezetnek is kíméletes. Éppen ez a mindennapi döntésekben bekövetkező szemléletváltás szokott a szabbatikál egyik legtartósabb eredménye lenni – nem csupán a pihenés érzése, hanem egy új viszony a saját életünkhöz és az azt alkotó dolgokhoz.
Az egyszerű emberek szabbatikálja nem a menekülésről szól. Arról szól, hogy megállunk egy helyen, és végre alaposan körülnézünk. Hány dolgot teszünk automatikusan, gondolkodás nélkül? Hány döntést hozunk szokásból, nem szabad akaratból? Hány energiát fordítunk olyan dolgokra, amelyek valójában nem töltenek fel minket? A szünet – még a rövid, még az otthoni is – teret ad ezeknek a kérdéseknek. És néha elég csupán egy hét eltérő ritmus ahhoz, hogy az ember megtalálja azokat a válaszokat, amelyeket évek óta keres.
Ha az otthoni szabbatikál gondolata megragadja Önt, de nem tudja, hol kezdje, próbáljon ki először egy hétvégét szándékosan másképp. Kirándulások tervezése nélkül, a lemaradások pótlása nélkül, közösségi média nélkül. Csak Ön, az otthona, a hónapok óta várakozó könyv, és talán egy séta a környező természetbe. Nem a tökéletes élményről van szó. Az első lépésről van szó afelé, hogy a szünet az élete részévé váljon – ne kivétel, hanem szabály legyen.
