# Hogyan találj időt csak magadnak kisgyerekek mellett is
Minden kisgyermekes szülő ismeri ezt az érzést. Korábban kel fel, mint tervezte, mert a gyerekszobából érkező sírás vagy kiabálás ébreszti. Az egész nap az etetés, pelenkázás, játék, lefektetés és ismét etetés körforgásában telik. Este, amikor végre ágyba fekteti a gyerekeket, annyira kimerült, hogy az egyetlen dolog, amire vágyik, az az, hogy a kanapén heverésszen, és ne csináljon abszolút semmit. Mégis, valahol a feje hátsó részében motoszkál az érzés, hogy megfeledkezett magáról. Hogy megszűnt saját szükségletekkel rendelkező ember lenni, és csupán „anyává" vagy „apává" vált.
Ez nem gyengeség, és nem önzőség. Ez természetes következménye annak, milyen intenzív valójában a kisgyermekes szülőség. Éppen ezért az önmagunkra fordított idő – akár „me time"-nak, magunknak szánt pillanatnak vagy egyszerűen pihenésnek nevezzük – nem csupán luxus, hanem valódi szükséglet.
Próbálja ki természetes termékeinket
Miért olyan fontos az önmagunkra fordított idő
A pszichológusok és a mentális egészség szakértői ebben a pontban egyetértenek: azok a szülők, akik rendszeresen engednek meg maguknak csak maguknak szánt pillanatokat, türelmesebbek, kiegyensúlyozottabbak, és végeredményben jobb szülők is. Ez nem paradoxon – ez az emberi fiziológia egyszerű törvénye. A krónikus stressz és kimerültség fokozott ingerlékenységhez, rosszabb döntéshozatalhoz és általánosan csökkent képességhez vezet mások szükségleteire reagálni, ahogy azt például az American Psychological Association oldalán közzétett kutatások is mutatják. Más szóval: az üres tartályból nem lehet másokat tölteni.
Mégis sok szülő, különösen az anyák, bűntudattal küzdenek minden alkalommal, amikor megengednek maguknak egy „csak maguknak szánt" pillanatot. A társadalom tőlük teljes odaadást vár a család iránt, és bármilyen félrelépés árulásnak tűnhet. Ez a logika azonban hibás. A gyermeknek nem olyan szülőre van szüksége, aki az utolsó leheletéig feláldozza magát – hanem olyanra, aki jelen van, nyugodt és boldog.
A neves gyermekgyógyász és pszichoanalitikus D. W. Winnicott egyszer azt mondta, hogy a gyerekeknek nem tökéletes szülőkre van szükségük, hanem „elég jókra" – és az elég jó szülő az, aki ugyanúgy gondoskodik magáról, ahogy a gyermekéről gondoskodik.
Vegyünk egy hétköznapi példát: Jana két gyermek anyja, akik kétévesek és négyévesek. A második gyermekével való szülési szabadságra vonulás után teljesen abbahagyta a festést – korábbi hobbiját, amely örömet szerzett neki. Másfél évig azt mondogatta magának, hogy „egyszerűen nincs rá idő". Aztán kipróbált egy dolgot: minden szerdán este, amint a gyerekek elaludtak, leült festeni egy órára. Csak egy órára. „Olyan volt, mintha visszatértem volna önmagamhoz" – meséli. „Másnap sokkal türelmesebb voltam a gyerekekkel, mert nem voltam már csak egy kimerült héj."
Hogyan találjuk meg a látszólag nem létező időt
A magunkra fordított idővel kapcsolatos legnagyobb tévhit az, hogy azt „meg kell találni". Hogy meg kell várni az ideális pillanatot, amikor a gyerekek a nagyszülőknél vannak, a partner otthon van, és előttünk áll az egész délután. Csakhogy ez a pillanat nem érkezik el. És még ha el is érkezne, a legtöbb szülő háztartási teendőkkel vagy alvásadósság törlesztésével töltené.
A magunkra fordított idő nem jelenik meg természetesen – tudatosan kell megteremteni. Akár kis adagokban is.
Kezdje azzal, hogy őszintén válaszol a kérdésre: hol veszít el időt a napjában anélkül, hogy abból valódi haszna vagy öröme lenne? Az átlagos ember a DataReportal kutatása szerint napi több mint két órát tölt a közösségi médiában. Ennek a görgetésnek nagy része nem tudatos pihenés – inkább automatikus menekülés, amely végül még fáradtabbá tesz minket. Mi lenne, ha ebből az időből legalább harminc percet valamire fordítanánk, ami valóban feltölt?
A kis, rendszeres pillanatoknak egyébként nagyobb értékük van, mint gondolnánk. Tíz perc reggeli kávé csendben, mielőtt felébrednek a gyerekek. Egy rövid séta babakocsi és telefon nélkül. Esti fürdő egy kedvenc könyvvel. Ezek a pillanatok banálisnak tűnhetnek, de rendszerességük megteremti azt az érzést, hogy van tér az életünkben önmagunk számára – és ez pszichológiailag nagyon fontos.
Gyakorlatilag szólva, léteznek bevált megközelítések arra, hogyan kezdjük el szisztematikusan felépíteni a magunkra fordított időt:
- Használja ki a kora reggeli órákat. Sok szülő esküszik arra, hogy harminc-negyvenöt perccel korábban kel fel, mint a gyerekek. Ezt a csendes ablakot meditációra, olvasásra, könnyű edzésre vagy csak nyugodt reggelizésre lehet felhasználni.
- Egyezzen meg a partnerével a felváltva végzett felügyeletről. Ha ketten neveli a gyerekeket, próbáljon bevezetni egy rendszert, amelyben az egyik szülő „vigyáz", a másiknak pedig két óra teljesen a sajátja – majd felváltják egymást. Szemrehányások és megjegyzések nélkül.
- Ne féljen segítséget kérni. Nagyszülők, barátok, szomszédok – a körülöttünk lévő emberek gyakran hajlandóbbak segíteni, mint gondolnánk. Sok szülő fél kérni, mert gyengeség beismerésének tartja. Ez nem gyengeség. Ez bölcsesség.
- Tervezze be az önmagára fordított időt úgy, mint egy megbeszélést. Írja be a naptárába. Adjon neki nevet. Vegye olyan komolyan, mint a gyermekorvosi vizsgálatot vagy a munkahelyi megbeszélést.
- Fogadja el, hogy a gyermek egy pillanatra várhat. Egy egészséges, biztonságban lévő gyermek kibírja húsz percig egyedül – a kiságyban, a játszószőnyegen vagy a játékaival. Nem kell minden egyes pillanatban jelen lennie.
A kulcs nem abban rejlik, hogy több órát találjon a napban, hanem abban, hogy megváltoztatja az időről való gondolkodásmódját. Az önmagára fordított idő nem az, ami minden más után megmarad – ez egy befektetés, amely lehetővé teszi, hogy minden mást jobban kezeljen.
Mit tegyünk a megtalált idővel
Itt jön egy kérdés, amely sok szülőt meglephet: mit is szeretne valójában csinálni? Hónapok vagy évek után, amikor minden gondolata a gyermek szükségleteire összpontosult, előfordulhat, hogy nem tudja, mi tetszik Önnek, mi tölt fel, mi hiányzik. Ez teljesen normális.
Próbáljon visszatérni ahhoz, amit a gyerekek előtt szeretett. Milyen sportot űzött? Milyen zenét hallgatott? Mit olvasott? Mit élvezett csinálni, amikor volt ideje? Ez az emlék jó kiindulópontot jelenthet.
Ugyanakkor fontos különbséget tenni a passzív pihenés és az aktív megújulás között. Mindkét típusra szükség van, de különböző hatásuk van. A passzív pihenés – alvás, heverészés, sorozatnézés – segít a testnek regenerálódni. Az aktív megújulás – mozgás, kreativitás, baráti társas kapcsolatok, természet – pszichikai energiát és saját identitástudatot állít vissza. Ideális esetben az önmagára fordított idő mindkettőt ötvözi.
A mozgás külön említést érdemel. A rendszeres fizikai aktivitás az egyik leghatékonyabb eszköz a szülői stressz csökkentésére, és nemcsak az endorfinok miatt. A testmozgás, a séták vagy a jóga jelzést ad a testnek, hogy létezik tér a mindennapi káoszon kívül. Nem kell egy óra edzőtermi edzésnek lennie – napi húsz perc élénk séta kimutatható hatással van a hangulatra és a stresszszintre, ahogy azt például a Harvard Health Publishing által idézett tanulmányok is megerősítik.
Ugyanilyen fontos a baráti kapcsolattartás. Az elszigeteltség az egyik legnagyobb kockázati tényező a szülői kiégés szempontjából, mégis sok kisgyermekes szülő felhagy a barátságok ápolásával, mert „nincs idő" vagy „túl bonyolult megszervezni". Egy kávé egy barátnővel kéthetente többet tehet, mint egy óra meditáció – mert emlékeztet minket arra, hogy több vagyunk, mint szülők.
És van egy terület, amelyről nem sokat beszélnek: az önmagunkról való gondoskodás mindennapi rituálék révén. Minőségi testápolási termékek, tudatos reggeli rutin, szép otthoni környezet – ezek mind kis módjai annak, hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy számítunk. Ez nem felszínesség. Arról van szó, hogy az, ahogyan gondoskodunk magunkról, tükrözi azt, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz. Azok a szülők, akik minőségi öngondoskodást engednek meg maguknak – legyen az természetes kozmetikum, kényelmes ruházat vagy egészséges étel – a legjobb példával mutatják meg gyermekeiknek, hogy az önbecsülés fontos érték.
A kisgyermekes szülőség egyszerre sprint és maraton. Intenzív, kimerítő és egyszerre hihetetlenül teljesítő. De ahhoz, hogy hosszú távon jelen lévő, szerető és türelmes szülő lehessen valaki, gondoskodnia kell magáról. Az önmagára fordított idő nem jutalom a jó szülőségért – ez annak alapvető feltétele. És minél hamarabb engedik meg maguknak a szülők, hogy elfogadják ezt, annál jobb – mind nekik, mind gyermekeiknek.
